HIRDETÉS

Iskolánkban az utolsó tanítási nap 2018. június 15, péntek. Korábban csak nagyon komoly indokkal, igazgatói engedéllyel lehet az iskolából távol maradni, illetve az internátusból kiköltözni.  Az utolsó héten hétfőtől szerdáig órarend szerint folyik a tanítás. Csütörtökön az 1-2. tanórát tarjuk meg órarend szerint, a 3-5. órákban a Diákönkormányzat szervez programot.  Erről később kaptok részletes tájékoztatást. Kérem, hogy ezeken a programokon is minden diákunk fegyelmezetten vegyen részt!

Bővebben: Hirdetés - 2018.06.12.

HIRDETÉS

Mint azt már a szülőkkel levélben közöltük, május 4-én, pénteken szülői értekezletet tartunk. A szülői értekezlet 14 órakor az auditóriumban közös értekezlettel kezdődik, majd 14.30-tól osztály értekezleteket tartunk.  A szaktanárok 15 óra és 18 óra között tartanak fogadóórát, amelyen a tanulók egyéni teljesítményéről lehet érdeklődni, illetve az esetleges problémákat megbeszélni.

Bővebben: Hirdetés - 2018.05.03.

Hirdetés

Hirdetem tanulóinknak, hogy a ránk következő szombat (március 10.) országos munkanap. Ezen a napon iskolánkban pénteki órarend szerint tanítunk, minden óra meg lesz tartva. A szombati tanítás miatt a kollégistáknak ezen a hétvégén nincs hazautazás. A précesz és a vasárnapi istentisztelet a szokásos időpontban kerül megtartásra az Oratóriumban.

Bővebben: Hirdetés, 2018. március 6.

HIRDETÉS 

Iskolánk igazgatóhelyettesének, Mónus Béla tanár úrnak a temetése 2018. április 20-án, pénteken 15 órakor lesz a Debreceni Köztemetőben. Ezen az alkalmon iskolánk minden tanulója és dolgozója részt vesz. Délelőtt az első öt óra kerül megtartásra, utána ebédelhetnek diákjaink. Természetesen minden diákunk iskolai egyenruhába öltözve jöjjön ki a temetőbe.  (Ha az étkezdében hosszú lenne a sor, a kollégista tanulóknak ajánlatos előbb átöltözni és utána ebédelni!) A temetőben a ravatal és a sírhely között diákjaink állnak sorfalat, ezért azt kérjük, hogy minden osztály, osztályfőnökével együtt 14.30-ra teljes létszámban érkezzen meg a temetőbe.  A szervező tanárok segítségével az osztályok, illetve tanulók elfoglalják a helyüket a sorfalban, majd csatlakoznak a gyászszertartáshoz. Mielőtt a temetési menet elindul, tanulóink újra sorfalat alkotnak mindaddig, amíg a teljes menet elhalad.  Mindenkitől az alkalomhoz illő viselkedést, maximális fegyelmet kérünk! A temetőbe történő kijutást az osztályfőnökök szervezik meg, az alsóbb éves tanulóknak tanácsos közösen utazni vagy együtt kigyalogolni.           

Bővebben: Hirdetés - 2018.04.16

Hirdetés

Iskolánkban a ránk következő pénteken és szombaton tartjuk a következő tanévre felvételizők szóbeli vizsgáját. A tavalyi évhez hasonlóan a vizsga két napon (február 23-24, péntek-szombat) kerül megrendezésre. A felvételi miatt február 23-án, pénteken tanítási szünet lesz. Csütörtökön, február 22-én  csak az 1-7. órákat tartjuk meg, a kollégista tanulók ezután utazhatnak haza. Kérem, hogy az osztálytermekből minden személyes dolgot pakoljatok el, a padokban sem maradhatnak könyvek vagy füzetek!

Bővebben: Hirdetés, 2018. február 20.

További cikkeink...

Digitális napló

napló

Órarend

Könyvtár

Névnap

2018. június 19. kedd
Gyárfás
04:33 20:36

Holnap
Rafael, Dina, Polett
napja lesz.

Tehetségpont

Hatartalanul

  • Legolvasottabb

  • Legfrissebb

Látogatók

;