Hirdetések
Szövegkinézet
  • Kisebb Kicsi Közepes Nagy Nagyobb
  • Alap Helvetica Segoe Georgia Times

Hirdetés

Iskolánkban megtörtént a félévi jegyek lezárása, ezekről hivatalosan is értesítenünk kell a szülőket. Kérem, hogy az osztályfőnökök kedden (január 30.) szedjék be az értesítő könyveket, és szerdán vegyék át a Titkárságon kinyomtatott értesítő lapokat!  A félévi értesítők kiosztására pénteken (február 2.) kerül sor. Ezen a hétvégén általános hazautazás lesz, kérem, hogy az értesítőkönyvet mindenki írassa alá szüleivel, és mutassa be azt osztályfőnökének! Február 2-án, pénteken kerül sor a félévet értékelő tanári értekezletre, ezért ezen a napon az 5. órával befejeződik a tanítás, a 6. és 7. órák elmaradnak.

Emlékeztetem tanulóinkat arra, hogy a 2018. március 14-17-re tervezett vajdasági kirándulást csak akkor pályázzuk meg, ha elegendő előzetes nyilatkozat gyűlik össze. Kérem, hogy akik részt kívánnak venni, minél előbb adják le a nyilatkozatot!

A 12. évfolyamos tanulók számára kiírt dr. Szendi Balázs és dr. Tóth Kálmán Díjak pályázatainak határideje lejárt. Ha valaki még nem adta le a pályázatát, legkésőbb kedden (január 30.) teheti azt meg.

Tájékoztatom tanulóinkat, hogy megnyílt a 2018. május-júniusi érettségi időszakra való jelentkezést kezelő szoftver felület. A 12. évfolyamos tanulók ezen a héten megkapják a jelentkezési lapot, amely tartalmazza a személyes adatokat is.  Kérem, hogy a személyes adatokat nagyon pontosan ellenőrizzétek, az esetleges problémákat jelentsétek! A tollal kitöltött, a tanuló és szülő által is aláírt jelentkezési lapot minél előbb, de legkésőbb február 5-én kell leadni a Titkárságon! Az érettségi szoftverből kinyomtatott végleges, aláírt jelentkezési lap beadási határideje: február 12, hétfő!

Az előrehozott érettségi vizsgára (idegen nyelv, informatika) jelentkező 11. évfolyamos tanulók a Titkárságon személyesen jelezzék szándékukat! Itt üres jelentkezési lapot kapnak, amit minél előbb, de legkésőbb február 5-ig kell szülői aláírással együtt leadni a Titkárságon!  A jelentkezési lappal együtt adják le a már megkapott szülői nyilatkozatot, valamint az osztályozó vizsgára történő jelentkezési lapot is! A végleges, aláírt jelentkezési lap beadási határideje számukra is február 12, hétfő!

A Tiszántúli Református Egyházkerület ebben az évben is megrendezi jótékonysági bálját, melynek bevétele most a Kárpátalján, Nagydobronyban működő Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon támogatására szolgál. A Gyermekotthonban több mint 60, különböző életkorú, árva vagy nehéz családi hátterű lány lakik.   Iskolánk 12. B osztálya kapott felkérést arra, hogy a február 9-én megrendezésre kerülő szalagavató bálon bemutatott táncukkal nyissák meg a bált. Diákjaink kezdeményezésére természetbeni gyűjtést szervezünk az Otthon lakói számára. Olyan, kimondottan lányoknak való ajándékokat várnánk, mint nyakláncok, karkötők, olcsó ékszerek, piperecikkek, kisebbeknek játékok. A felajánlott ajándéktárgyakat a Leányinternátusban, illetve a Gimnázium Titkárságán lehet leadni.

            Befejeződött a Kárpát-medencei Oktatási Alap gyűjtése. Iskolánk tanárai és diákjai 165.000 Ft-ot gyűjtöttek erre a célra. Mindenkinek köszönjük az adományokat és a közreműködést!

  Debrecen, 2018. január 29.

Győri József
igazgató

 

Digitális napló

napló

Órarend

Könyvtár

Névnap

2018. augusztus 19. vasárnap
Huba
05:33 19:40

Holnap
István, Vajk
napja lesz.

Tehetségpont

Hatartalanul

  • Legolvasottabb

  • Legfrissebb

Út a tudományhoz

út a tudományhoz logo

Látogatók

;