Versenyek
Szövegkinézet
  • Kisebb Kicsi Közepes Nagy Nagyobb
  • Alap Helvetica Segoe Georgia Times

 Diákjaink sikerei biológia versenyeken

Az utóbbi hetek biológia versenyein iskolánk diákjai szép sikereket értek el. Négy tanulónk bejutott az OKTV II. fordulójába (Adorján Dávid 11.b, Czina Péter 11.b, Nagy-Szalontay Emese 12.b, Szigeti Viola 12.d), és  szintén  négy diák az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny döntőjébe (Mindák Fabiána 10.d, Kocsis Janka 10.b, Nagy-Szalontay Emese, Szigeti Viola).

Ebbe a sorba szépen illeszkedett az idei tanév református iskolák közötti biológia versenye.

A Lévay József Református Gimnázium ebben az évben tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Budai József Biológia Feladatmegoldó Versenyt. A megmérettetésre idén 2018. január 26-27-én került sor, ahová 14 iskola küldte el a versenyzőit, a négy évfolyamon összesen 79 tanulót.
Iskolánkból 8 diák és egy kísérő tanár utazott el Miskolcra.

A rendezvényt 26-án kora délután Sipos Tamás vezető vallástanár nyitotta meg, majd az elméleti feladatsorok megírása következett. A négy évfolyamra osztott mezőny osztálytól függően 80-100 pontos feladatsort oldott meg.

A vacsora előtt következett a verseny meghívott előadójának, dr. Falus András (Széchenyi-díjas immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára) kutatónak az előadása az emberi szervezet mikrobiomjáról.  A vacsora után a diákok kipróbálhatták az iskola alagsorában lévő „szabadulószobát”.  

A rendezvény másnap reggel a gyakorlati fordulóval folytatódott. A 9-10. évfolyam tanulói szövettani, fajismereti, míg a 11-12-es diákok elsősorban biokémiai feladatokat oldottak meg.

Kora délután az eredményhirdetés és a verseny lezárása következett, ahol a részvevők az iskola igazgatójától, Ábrám Tibortól, és dr. Falus Andrástól megkapták a jól megérdemelt jutalmukat. Az iskolánkból érkezett tanulók idén a korábbi évekhez hasonlóan szerepeltek, hiszen a 8 főből hatan is a dobogón végeztek. Ezúton is gratulálunk a diákjainknak!

Az eredmények:

 

KategóriaHelyezés
Gulyás Antónia (9.b)8-9.II.
Szabó Szonja (9.d)8-9.VI.
Kocsis Janka Ilona (10.b)10.I.
Mindák Fabiána (10.d)10.II.
Adorján Dávid (11.b)11.II.
Czina Péter (11.b)11.IV.
Nagy-Szalontay Emese (12.b)12.I.
Szigeti Viola (12.d)12.II.

 ú Uherkovich Zoltán
felkészítő szaktaná

IMG1263
IMG1266
IMG1267
IMG1268
IMG1269
IMG1271
IMG1272
IMG1273
IMG1279
IMG1284
r

 

Digitális napló

napló

Órarend

Könyvtár

Névnap

2018. február 17. szombat
Donát
06:33 17:01

Holnap
Bernadett
napja lesz.

Látogatók

;