Felvételi iskolánkba
Szövegkinézet
  • Kisebb Kicsi Közepes Nagy Nagyobb
  • Alap Helvetica Segoe Georgia Times

Felvétel a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába
a 2019/2020. tanévre 

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona felvételt hirdet a 2019/2020. tanévre. Elsősorban református felekezetű, legalább átlagosan jó tanulmányi eredményű tanulók jelentkezését várjuk. A jelentkezési lap mellett minden tanulóról lelkészi jellemzést kérünk. Az elmúlt évekhez hasonlóan a négy évfolyamos, speciális tantervű osztályok mellett öt évfolyamos, nyelvi előkészítő osztályra épülő képzést is indítunk.

A 2019/2020. tanévre szóló felvételivel kapcsolatos információkat (időpontok, a jelentkezés módja, a felvételi vizsgák tárgyankénti követelményei, induló osztályok típusai) a részletes Felvételi Tájékoztatóban közöljük, amely 2018. október 19-től megrendelhető vagy megvásárolható iskolánk Titkárságán (cím: 4026 Debrecen, Péterfia utca 1-7., telefon: (52) 614 896), illetve az alábbiakban megtekinthető, letölthető honlapunkról is.

Tájékoztatásul közöljük, hogy az  iskolánkba jelentkező tanulóknak  részt kell venniük a központilag szervezett írásbeli vizsgán.  

Iskolánk MATEMATIKA írásbeli felvételire előkészítő ingyenes tanfolyamot szervez 2018. szeptember 28-tól. Helyszín és időpont: péntekenként 15.00-16.00 óra, a Gimnázium Péterfia utca 1-7. sz. alatti épületében.

Az érdeklődő diákok és szüleik részére tájékoztató alkalmakat (nyílt napokat) tartunk, ezeken minden szükséges tudnivalót közlünk, és a jelentkezéshez szükséges nyomtatványok is megkaphatók. A nyílt napokon tanórák látogatására is lehetőség lesz.  Igény esetén vidéki gyülekezetekben és református általános iskolákban is szívesen tartunk tájékoztatót. A személyes találkozásig is várjuk kérdéseiket a következő e-mail címre:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A legfontosabb időpontok, határidők:

Jelentkezés a központi írásbeli vizsgára: 2018. december 7-ig
Felvételi vizsga, írásbeli (központi): 2019. január 19., szombat 10 óra
Felvételi vizsga, szóbeli: 2019. február 22-23.


Meghívó felvételi nyílt napra
 

Szeretettel hívjuk az iskolánk iránt érdeklődő 8. osztályos tanulókat és szüleiket második nyílt napunkra, melynek időpontja 2018. november 16. péntek. 

A nyílt nap programja:

8.45-től 11.45-ig: Iskolai tanórák meglátogatása

12 órától:   Az internátusok bemutatása  (1.csoport)

13 órától:   Az iskola bemutatása, ismerkedés az intézménnyel

14.30:         Közös tájékoztató a nagy előadóteremben (III. emelet)

16 órától:   Egyéni tanácsadás, beszélgetés 

Kérjük az órát látogató diákokat, hogy 10 perccel a kezdés előtt legyenek a 2. emeleti Titkárság előtt!

 A meglátogatható órák listája megtekinthető a megfelelő gombra kattintva!
 

Szeretettel várja az érdeklődőket a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona!

Győri József
igazgató

 A felvételi tájékoztató és a lelkipásztori jellemzés megtekinthető, illetve letölthető a megfelelő gombokra kattintva. 

A november 16-i óralátogatási program szintén megtekinthető, letölthető a megfelelő gombra kattintva.

Felvételi 2019_2020

pdf

Felvételi Tájékoztató 2019-20

Méret: 1.31 MB
Letöltések : 838
Hozzáadás dátuma: 2018-10-20
docx

Lelkipasztori jellemzés 2019-20

Méret: 25.53 KB
Letöltések : 154
Hozzáadás dátuma: 2018-11-03
pdf

Lelkipasztori jellemzés 2019-20

Méret: 380.21 KB
Letöltések : 159
Hozzáadás dátuma: 2018-11-03
pdf

Nyitott Iskola órák, 2018.11.16

Méret: 225.66 KB
Letöltések : 124
Hozzáadás dátuma: 2018-11-12

Digitális napló

napló

Órarend

Könyvtár

Névnap

2019. január 21. hétfő
Ágnes
07:10 16:19

Holnap
Vince, Artúr
napja lesz.

Tehetségpont

Hatartalanul

  • Legolvasottabb

  • Legfrissebb

Út a tudományhoz

út a tudományhoz logo

Látogatók

;